Levéltári szervezetet meghatározó intézkedések, tervezetek, értékelések
Bikki István: A magyar levéltárügy szervezete, 1950–1968: rövid áttekintés. • 1991. [LSZ 1991/4. 53-71. p.]
3. Az egyházi levéltárak A vallás- és közoktatásügyi miniszter a levéltári tvr.-ben kapott felhatalmazás alapján 1610—44/1950. (IX. 24.) VKM rendeletével az egyházak és vallásfelekezetek hatóságainak, hivatalainak, testületeinek, intézeteinek és intézményeinek irattárait (levéltárait) közérdekű irattárakká nyilvánította. Az előírások szerint az iratokat elidegeníteni, őrzési helyüket megváltoztatni, továbbá az iratanyagban selejtezést végezni csak a LOK előzetes engedélyével és az általa meghatározott módon volt szabad. 43 A VKM saját normatív előírásait figyelmen kívül hagyva, a LOK javaslatára végül is, egyedi közigazgatási döntései során, nemzeti érdekű magánlevéltárakká nyilvánította az egyházi levéltárakat. Nem véletlen a kiterjesztő értelmezés, hiszen így sokkal nagyobb lehetőségeket kapott az egyházi levéltárak életébe való beleszólásra az állam, hiszen míg a közérdekű irattárak feladatait a levéltári tvr. 2 sovány §-ban, addig a nemzeti érdekű levéltárakkal kapcsolatos állami lehetőségeket pedig 4, sokkal részletesebb megfogalmazást tartalmazó szakaszban foglalta össze.44 Az egyházak persze nem voltak abban a helyzetben, hogy jogértelmezési vitába keveredjenek az állami hatóságokkal. A káptalanok és konventek által őrzött hiteleshelyi országos levéltárak anyagát a tvr. állami levéltári anyaggá nyilvánította.45 Meg kell jegyezni, hogy a korabeli politikai helyzeten kívül az 1610—26/1950. (VIII. 8.) VKM rendelet előírásai is elősegítették a kiterjesztő értelmezést, mivel a nemzeti érdekű magánlevéltárak, illetve az egyes történeti értékű iratok számbavételének módját ugyanolyan eljárással írta elő.46 Így könnyen írhatta le a LOK vezetője, hogy „A törvényerejű rendelet megjelenése után a vallás- és közoktatásügyi miniszter a jelentősebb egyházi (püspöki, káptalani, szerzetesrendi, egyházkerületi) levéltárakat nemzeti érdekű levéltárakká nyilvánította."47 A nemzeti érdekű magánlevéltárakban a tvr. alapján volt lehetőség a kutatásra, kivéve, ha az iratok kiadása a tulajdonos jogos érdekeit sérti. A LOK egy 1951. május 29-én készült feljegyzése szerint: „Nem vitás, hogy az új magyar történetírás kutatásai valószínűleg minden esetben sértik az egyház érdekeit, így a kutatás gyakorlatilag nehezen lenne megvalósítható, ugyanakkor bármely pillanatban fennáll annak a veszélye, hogy az iratanyagból további fontos dokumentumokat el lehet nyom nélkül tüntetni."48 A LOK vezetőjének véleménye szerint a problémákat csak egy módon lehet megoldani „tekintettel az anyag nagy mennyiségére", zár alá vétellel. (A feljegyzés „csak" a római katolikus egyház iratairól szólt.) A LOK-ot felügyelő minisztérium illetékesei szerint a zárolást lehetetlen megvalósítani.49 Augusztus 13-án a LOK vezetője szerint, mivel „az esztergomi prímási és az egri érseki aulában egyaránt van az Állami Egyházügyi Hivatalnak megbízottja, s ezek után feltételezhető, hogy ez a helyzet a többi egyházmegyében is. Szükségesnek tartanám, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottjait utasítsa, hogy a levéltárra fokozott gondot viseljen, s kövessen el mindent annak érdekében, hogy a levéltár és irattár a legrégibb időktől napjainkig terjedően teljes egészében megmaradjon, abból senki semmit szabálytalanul el ne vihessen."50 Végül is szeptemberre (ül. 1952 májusára) megszületett a „megoldás".51 Valamennyi érintett levéltári (irattári) helyiséget két zárral láttak el. A két kulcs közül az egyiket a területileg illetékes közlevéltár vezetője, a másikat a katolikus egyház által kijelölt személy őrizte. A levéltári anyag kezelését együttesen látták el. A LOK vezetőjének a témával kapcsolatos értekezleten 1951. szeptember 2-án elmondott hozzászólása szerint: „...ez az új kezelési mód egyáltalán nem érinti az egyház tulajdonjogát."52 A zár alá vétel (a későbbi megfo-58
