Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Szaniszló Ferenc: Gondolatok a levéltárügy szabályozásáról. Archivum Supplementum ad honorem Béla Kovács dedicatum - A Heves Megyei Levéltár közleményei, különszám (Eger, 1993)

tási adatszolgáltatáshoz szükséges iratait az Egészségbiztosítási Pénztár illetékes igazgatóságának kell átadni. A fennmaradó, de még nem selejtezhető iratok elhelyezéséről a felszámolónak kell gondoskodni. Mindez nagyon szép lenne, ha nem volna ott a 3. bekezdés, mely kimondja, hogy a felszámoló megszűnése esetén ezeket az iratokat az illetékes levéltár veszi át. Kissé sarkítva fogalmazva: a felszámoló cégeknek mint vállalkozóknak ,,mindent szabad" -pénzért és levéltári szakmai ellenőrzés nélkül -, önfelszámolásuk után pedig a levéltáraknak minden irattározással kapcsolatban felgyülemlett feladatot egycsapásra át kell majd vállalniuk - de milyen pénzügyi alapokkal. Sajnos nincs tisztázva az illetékesség kérdése sem. Az iratokat a felszámoló szerv székhelye szerint illetékes levéltár venné-e át, vagy egy olyan felszámoló szervezet, amely az ország több megyéjében is végzi tevékenységét, s megszűnése esetén az illetékes megyei levéltárak között „szétosztaná" az iratokat. További lehetőség, hogy a felszámoló szervezetet is felszámolja egy másik szerv, s így az ő feladata az iratok elhelyezése. A megszűnő szervek iratainak őrzése, gondozása, napra és a történeti kutatásra készen tartása nem csak jelenlegi problémája a levéltáraknak, ugyanis a piacgazdaság kiépülésével együtt járó természetes folyamat a cégek megszűnése, átalakulása, ha nem is ilyen mértékben, mint a kezdeti időszakban. Mint azt már egyszer az 1945-50 közötti időszak is bebizonyította, a rendszerváltozás óhatatlanul együtt jár az iratok fokozottabb veszélyeztetésével, pusztulásával. A változások egyik jellemzője a régi jogszabályok sietős eltörlése, az újak nem elég átgondolt, egyeztetett, a kapcsolódó jogszabályokkal nem megfelelően összehangolt meghozatala. így természetszerűleg keletkeznek joghézagok, és a jogilag pontatlanul vagy egyáltalán nem szabályozott területeken zavaros állapotok uralkodnak. Ha az 1969-ben meghozott jogszabályok pontos betartását egy centralizált, hierarchikus rendszer nem tudta elérni, akkor sajnos nem sok jó várható el a mostani, gyakran egymásnak ellentmondó rendelkezések káoszától sem. Mindezek következtében sajnos történeti értékű iratok pusztulnak el. A levéltárakban lévő iratok egyediek, ha megsemmisülnek, mással nem pótolhatók. Az irat információ-tartalmának egy része esetleg másodlagos forrásból előkereshető, de az eredetit nem helyettesíti. Mindenképpen meg kell említeni a felügyelet kérdését is. A levéltárakat mint tudományos intézményeket sorolták a művelődési tárca felügyelete alá. Speciális jellegénél fogva talán jobban el tudná látni feladatát, ha a belügyminisztérium, vagy akár közvetlenül a kormány irányítása és fenntartása alá tartozna, mint ahogy az több európai országban is tapasztalható. Az új levéltári törvénynek mindenképpen figyelembe kell venni még azt a tényt, hogy a levéltárak nem papírt őriznek, hanem a rajtuk lévő információt. Ezt 230