Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]

a közlevéltárakban végzett selejtezés ellen csak jog­ szabályra való konkrét hivatkozás esetén emelhető ki­ fogás . h) Köz iratot a d)-g) pontokban leirtaktól eltérően, más módon elidegeniteni, megsemmisíteni vagy használ­ hatatlanná tenni tilos. További szabály, hogy köz­iratot az ország területéről kivinni csak ideigle­ nesen és külön engedéllyel szabad. i) Megszűnő állami és tanácsi (önkormányzati) szerv irat- ; tári anyagának együtt tartásáról és elhelyezéséről gondoskodni kell. Ha az állami és tanácsi (önkormány­zati) szerv jogutód nélkül szűnik meg, végleges meg­őrzésre kijelölt iratait az átvételre illetékes köz­levéltárban kell elhelyezni. A felsorolt elveket, valamint a közirat fogalmá­nak meghatározását csak abban az esetben kell teljes egészében belefoglalni a levéltári törvénybe, ha az iratkezelést nem törvény fogja szabályozni. Ellenkező esetben csak az a)-c) pont kerülne be a levéltári tör­vénybe. (Megjegyezzük, hogy az a)-c) és e) pont a jelenlegitől eltérő rendezést javasol, a többi pontban szereplő előirások zömét pedig a hatályos jogszabályok csak irányelvként rögzitik.) 2. ) Az állami vállalatok iratainak archiválása Annak érdekében,hogy az állami vállalatok irattári anyagának archiválását a jövőben folyamatosan lehessen biztositani, a következő problémák megoldására van szükség. - Minden vállalat és egyéb gazdasági szerv irattári anyagát nem lehet és nem is érdemes levéltári szem­ pontból átválogatni, illetve megőrizni. Ezért egy­részt előre ki kell jelölni azokat a gazdasági szer­veket, amelyek irattári anyagának bizonyos részei­re a közlevéltárak igényt tartanak, másrészt a jog­utód nélkül megszűnő gazdasági szervek irattárai­ból esetenként ki kell válogatni a tartósan megőrzen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom