Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések
Javaslat a levéltári törvény szakmai koncepciójára (első szakmai tervezet). • 1989.12.01 [Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály Levéltári Osztálya]
latilag lehetetlenné teszi a visszaminősitések belátható időn belüli keresztülvitelét.) Ennek feltétele, hogy minisztertanácsi rendelet mond,]a ki meghatározott tárgycsoportokba tartozó dokumentumok titkosságának külön eljárás lefolytatása nélküli automatikus megszűnését. c) A levéltárakban folytatható kutatást messzemenően befolyásolja az ott őrzött, illetve az oda frissen bekerülő iratok rendezettségének, átselejtezettségének és segédletekkel való ellátottságának szintje. Ezért a törvénynek pontosan meg kell határoznia a közlevéltári anyag feldolgozásával szemben támasztott szakmai követelményeket, s azok érvényesitésének módját. (Ennek részleteit a közlevéltárakról szóló fejezet ismerteti.) 5 . ) A köziratok keletkeztetésének és kezelésének szabályo zása A jogállamiság kiépülése, az állami tevékenység nyilvánosságának és ellenőrizhetőségének követelménye maga után kell hogy vonja a köziratok ügyviteli funkciójának fokozatos felértékelődését, az őrzésükkel, kezelésükkel és használatukkal szemben támasztott követelmények szigorodását. Az államigazgatási szervek és a tanácsok (önkormányzatok) esetében feltétlenül számithatunk arra, hogy a:z iratkezelés fogalma idővel kibővül, s magába fogja foglalni az iratok keletkeztetésének szabályozását, a felesleges adminisztráció visszaszorítását is. Az Írásos ügyvitel hatékonyabbá tételének megszervezésekor a gazságossági szempontoknak is kiemelt figyelmet kell kapniuk. Tarthatatlan ugyanis, hogy a jelenleg meglehetősen rossz hatásfokkal működő állami iratkezelés költségigénye egyre növekszik. (Ennek bizonyítására számszerű adatok nem állnak ugyan rendelkezésre , de állitásunk helyessége bármely hivatal vagy intézmény adminisztrációjának behatóbb vizsgálatával igazolható.) Ezeket a vál-