Levéltárügyet szabályozó jogszabályok tervezetek, értékelések

Tervezet: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 195… évi … számú törvényerejű rendelete az iratokról, az irattárakról és a levéltárakról. • 1955.01.10 [Biz. 1-1/1955 LOK = MOL XIX-I-18-b]

ut<\a előáilitott iratok is? kivéve a nyilvános t^rjesstáscé Íjáé­ra készült sajtót vrmá'keket ás ezek kéziratait. /2/ a/ Nemzeti érdekűnek kall tekinteni azokat az /!/ bekezdésben m-gjc-lölt iratokat, am-lyoknek politikai, kormányzati, közigazgatási, igazságszolgáltatási, népgazdasági, művelődési, vagy tudomány is jelenbőségük van, T./ Az 1367 előtt keletkezett iratokat mind nemzeti érdekűnek kell toleinteni, c/ Adott esetben a 9<, §-ban megjelölt levéltárak Igazgatósága, illetve az ennek alárendelt állami levéltárak dön­tenek atekintetben, hogy valamely irat nemzeti érdeküké, vagy nemc /3/ Jelen törvényerejű rendelet hatálya kiterjed a /2/ bekezdésben megjelölt minden iratra, tekintet nélkül keletkezést idejére, őrzési helyére és a vele kapcsolatos jogviszonyokra* /4/ A nemzeti érdekű iratok állami védelmének az a cél­ja, hogy az iratok fennmaradását, valamint a szocializmus építésé­ben a dolgozó nép javára szolgáló mindeniránya gyakorlati ás tu­dományos felhasználását biztosi tsa, A nemzeti érdekű iratok összessége alkotja a Nemzeti Levéltári Fondot. A Nemzeti Levéltári Fond a levéltárák gyűjtőkörébe tar­tozik. 5*§ A Nemzeti Levéltári Fond részei: li Az állami; szövetkezeti és társadalmi szervek vagy szervezetek irataij

Next

/
Oldalképek
Tartalom