Lapszemle, 1935. december

1935-12-20 [1428]

katonai birófaág is jóváhagyta. Ennek folytán Jakabfy Vil­mát katonai kísérettel a misíeai Mi fegyintézetbe szállí­tották Bukaresten át, A fővárosi pályaudvaron az elitólt nő megkérte az őrét, hogy ehessek valamit az étteremben. A román baka ezt készségesen megengedte, hogy ezalatt majd őrssi a perronon a-s btitony podgyászát, Jakabfy Vilma pedig ezelatt aa étterem utcai ki járóján eltűnt. .Belügyek* Az Un?'versül zsaroló 63 panamáző hazafiasságáról. ujabb részleteket tárt fel a képviselőházbaa Ghiata a Bras­sói Lapok 20 szerint, Immár időrend szerint is pontosan részletezve mutatta ki r hogyan zsebelt be Steiian Popescu * lapja az Astra Romána petróleumváilalattól 5-6 millió leit, de ennek az üzletnek a hátteret még mindig nem adja a tudósítás.. Ellenben emlékeztetett a továbbiakban C-niata képviselő, hogy az Universul a maga szokásos hazafias jel­szavaival milyen vad kampányt kezdett néhány hónappal ez- ­előtt Malaxa f a legnagyobb romániai iparos ellen, mig csak a támadó cikkek egyik napról a másikra hirtelen meg nem szűntek. Utóbbi körülménynek pedig a magyarázata az volt ; I amikónt ezt Ghiata szintén a lap kiadóhivatalában vezetett f'könyvek fónyképmásolatával igazolta, hogy az Universul 1935o okt.lő.-én csekély három millió leit vett fel Malaxa­tói hirdetés ciraén. Hasonlóképen zsebelt be különben 1932­ben a Creditül Miniertol kettő, a Romána Amoricar.a pstróle­umvállalattól pedig,egy millió leit, Végül arra is rámuta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom