Lapszemle, 1935. december
1935-12-19 [1428]
te-l^i^tálvével»ne-vével, jglentőségévé}, munkájával én múltjával predesztinálva lenre arra, hogy a&. egész nép, vagy legalább is annak többsége elnökjelöltnek fogadhassa, el. &ppen ezért tudományo? körből való férfit, aki azonban egy egyetemes nemzeti intézménynek áll az ólán, egy világszerte ismert nevü JS egyúttal a köztársaság többi nemzetisége számura is elfogadható jelöltet ajánlottunk.- -A jelőlés-a lap szerint jó oenyoma.pt keltett az intelligencia körében, nem különben a vidéken, mert azt olvasták ki belőle., hogy az elnökrv:.;i «ztást mentesíteni akarjak a politikai szempontoktól. A Kramár-párti T Tárodni Tist y továbbra is kíii önösen a cseh katolikus néppártot támadja ős kérdi, hogy kihez áll a cseh néppárt közelebb világnézet és programra dóidban, ül inka néppártjához s a polgári pártokhoz, vagy pedig a szocialistákhoz ás kommunistákhoz? - A Stribmy-féle Pol edni T.ist v;pszautasitja a cseh néppartiak érvelí^ét, hogy ac^oh katolikusoknak azért kell támogatniuk Benest, mert a Benesellenes tábor két kimagasló személyisége üldözte el annak idején a köztársaságból rtamaggi nunciust, Stribrny ezzel szemben azt állítja, hogy Harmaggi a Husz-ünnep törvénybeiktatása miatt távozott a köztársaságból, a Husz-ünnepet az ötös bizottság szavazta meg és Msgr Srámek akkor mág azt sem tartotta szükségednek, hogy k-ii épjon a kormányból ftemeo Bohuail se nem szabadkőműves, se nem űzte ki a pápai nunciust Prágából, sem' huszita zászlót nem tűzött ki a Hradzsinra.