Lapszemle, 1935. december

1935-12-12 [1428]

MEIIgt&§9& mellett foglalt állást, de erőteljesen hangoztatta, hogy a demokratikus jogokat csak foko­zatosan lehet életbeaéptetnl« Ugyancsak fokozatosan vezetőbe az önkormányzati eletet Is. Az u yo .Isó,„napo.k^ppllt,4kaf e .?6­Ti őnyeft érde­kes kritikával kíséri az Obzor /ll/• Kiemelte Ber­nU9§r lyan Ve 11 ka Gorlca népgyülését, melyen a hor­yát politikus néhány szükséges megállapítást tett• Hangoztatta ugyanis,$ogy s horvát nép odaadással Viseltetik vallása iránt és most B'lelkészek 95' i~a egy táborban van a néppel. Ezzel a -JJ, intess el Bernara útját állotta azon kísérletekn-.k, melyekkel vi'sazalyt akartak kelteni a nép és a leikészek között. Igen helyes, volt továbbá, hogy Bemard a régi horvát parasztpárt nevében a leghatározottab bán visszautasította a kommunista agitátorok kísér­leteit. Ugyancsak heveseb hangoztatta, hogy a volt parasztpárt ugyan elsősorban a parasztság Képviselő­je, de az mégsem osztálymozgalom, hanem általános nemzeti jellegű mozgalom, örui nisi be szeder'-, áttér­ve az Obzor holyesli, hogy :Í unitarizmus palástja alatt szervezkedő pogorácok ellen hangoztatta a de­mokratikus elemük összefogását. De .alaposan tőy.edet1 midőn ugy vélekedett, hogy elegendő helyreállítani a demokratikus rendszert és akkor megoldódik az alai vető belpolitikai kérdés. Grol most ismét homályos

Next

/
Oldalképek
Tartalom