Lapszemle, 1935. december

1935-12-09 [1428]

vesse le a Népszövetség gyámkodását. .A közeljövőre Július streicher látogatását várják s folo, hogy a '-emzetl szocialista vezér látogatása alkalmával zavar­gásokra kert*;! a sor. A^Kll.J-yedal u j.dlr ekt or iátus ma fakulásáról ir a Gazeta .tolska 6-338 száma s ez alkalomból rövid visszatekintést ad Klajpeda történetére, xavakas kor­mányzását június végén azzal zárta be, hogy a Schrel­ber elnökxete ala tt álló direktoriátust feloszlatta 'azzal a nyilt szándékkal, i ogy időközben a sejm nagy német többségével is elbánik ós a litván befolyást teszi .a .kormányzatban ura lkodévá. Litvánia nagy öröm­mel fogadta Navakasnak ezt a törekvését. Az eredmény azonban az, nogy Kavakas elvesztette lába alól a talajt utódja Kurkáuskas lett, aki a németeknek kedvezni akaW ró angol befolyásra a német Bsldschusst bá "ta meg., az uj direrLtcriátus megalakításával, ami azt jjfle.nt.14 nogy Klajpeda kormányzásában irányváltozás nem történt. Az uj sejm ismét nagy német-többséget hozott, mely most már erősen követelte, nogy a direktorlátus tag­jai Kizárólag az tEinheltsliste" nevel közül kerülje­nek ki, s valéoan .Jsidschuss három n^met polgártársát nivta meg á direktoriátusba, úgyhogy annak egyetlenegy 1 i t ván t a g j a si n c s „.

Next

/
Oldalképek
Tartalom