Lapszemle, 1935. november

1935-11-08 [1427]

konzulátus képviselői és SEovjetoroszország, Lett­ország és Norvégia konzulai voltak jelen, A szlgna­tárius hatalmak részéről még megfigyelő sem volt ott. A memeli tartomány kormányzója Klukauskas a direktórium lemondott elnökének kíséretében,Bru­velaitis társaságában lépett a terembe. Mindenek­előtt kijelentette, hogy az uj képviselőknek lé­keli tenniük az esküt a litván alkotmányra. Miután ez megtörtént, előbb litván, majd német nyelven rövid beszédet tartott, kijelentbe, hogy a litván államnak és a memeli tartománynak karöltve kell dolgoznia, hogy a mezőgazdaságon segítsenek. Ennek a feladatnak a teljesítése könnyebb lett volna és előbb lett volna elvégezhető, ha az előbbi, negye­dik memeli tartománygyülés nem állott volna félre. Ezután a kormányzó átadta az elnöki széket waitschies korelnöknek és Bruvelaitis kíséretében elhagyta az üléstermet, A korelnök az egységes lis­ta vezetőjének Papediecknek adta át a szót, akinek javaslatára Baldsz mezőgazdát választották meg a tartománygyülés elnökévé. Az elnökség további tag­jai szintén az egységes lista sorából kerültek ki, akiknek tagjai 24 szavazatot adtak le,az öt litván üres szavazólapot adott le. AB egységes lista frak­ciójának az elnöke Papedieck hosszabb beszédben so­rolta ezután fel a memeli terület alkotmányos sé­relmeit, különösen hangsúlyozva, hogy gyakorlatilag

Next

/
Oldalképek
Tartalom