Lapszemle, 1935. november
1935-11-05 [1427]
jelenlegi cseh külügyminiszter kezdeményezésének köszönhetünk, AZ a szerep, amelyeit ujabban Csehszlovákia mint Szovjetoroszország "repülőgép anyahajója" játszik nem engedett éppen Prága barátságos szomszédi szándékaira következtetni. Az általa idézett diíerenciákra és nehézségekre vonatkozóan Benes ezután ízt mondotta: "Azt hiszem azonban, hogy ez is korrigálódni' fog és remélem, hogy Európa Németországgal aeg fog egyezni. Én magam Is rajta lessek és mindig őszintén leszek rajta". Németország részéről megtörtént a legvégső, hogy "Európának Németországgal -aló megegyezését" előidézzék vagy nyélbeüssék* ózi•esen vészük tudomásul azokat a cseh bejelentéseket, iogy immár a maguk részéről is "mindig őszintén raja lesznek". Belpolitika. Qfl'rlnk b i rodalmi ^éatlfivi miniszter és PQü.sz minis,2,ter9ln_ö,k_3aarbrackeni látogatása alkalmáal tartott beszéde során, amelyet a nov.4.-i szemle ár részben ismertetett, többek között kijelentette, ogy ha azt hitték, hogy a Versailles! diktátummal gyszerüen napirendre térhetnek a németek felett,né3t részeket kiszakíthatnak,, hogy talán más népekhez satolják őket, vagy talán különleges eszményi vagy íyagi előnyökkel hűtlenné tegyék okot saját népiseik iránt, akkor itt a Saar és ott a Memel partján