Lapszemle, 1935. október/2
1935-10-26 [1426]
ben?" Ilyen cim alatt a "G.d.Itália" 24 genfi levelezője irja, bogy ott visszatetszést kelteit Hoare részéről annak az igénynek hangsúlyozása, hogy Anglia a genfi társaságban meg akarja tartani a vezető szerepet* A nagyhatalmak első helyre rukkoltatásának elve már kezdettől fogva nem volt a genfi intézmény szájaize szerint, ahol tudvalevőleg a legteljesebb egyenlőség elvére esküsznek Hoare most ennek emlegetésével elismerte annak a fascista felfogásnak helyességét, amely szerint lehetetlen egyenjogú félként kezelni Itáliát Etiőpiával* Genfben rá is mutatnak, hogy ez éppen a gyenge pontja az angol külügyminiszteri beszéí nek, amellyel egyébként meg volnának elégedve*A "Popolü d'Itália" genfi jelentése is kiemeli, hogy az angol külügyminiszteri beszéd nagyon vegyes érzelmeket keltett genfi körökbenuAddis-Abeba sincs megelégedve a Hoare beszéddel* jelenti a "Res-to del Carlino" 24* Az angol alsóházban elhangzott felszólalásokból közöl jellemző részleteket a "Trlbuna 24. Első helyen Aklee őrnagynak az ellenzéken levő íabourista párt vezérének felszólalásából a kővetkező részt ide*ziÍ Sir Sámuel Hoare elfelé jti, hogy annak idején Japánt is támadó félnek jelentették kl 4 de vele szemben semmiféle