Lapszemle, 1935. október/1

1935-10-02 [1426]

typografiailag is kiemeli, hogy Csehszlovákia el­lennel között a "Temps"szerint az összefogás egyre szorosabb* Prágának komoly oka van arra, hogy figyelemmel kisérje Gömbös miniszterelnök lépéseit,annál is inkább, mert már bécsi és ro­mai látogatásairól is hireket hallott* ­Közlik a lapok a"Matin" ama értesülé­sét, hogy Gömbös miniszterelnök a közeljövőben Rómába utazik* /"Budapest: Hírlap"/.­A római "Tiibuna" Gömbös miniszterelnök útjával kapcsolatban azt irja, hogy a magyar kor­mány fejének németországi látogatása nem jelent mást, minthogy Magyarország politikája továbbra is- a régi vágányon halad, vagyis a uőma-berlini tengelyen nyugszik. Éppen ezért nincs ok semmi meglepődésre, a mostani ut mindössze azt jelenti, hogy a magyar államférfiak, akiknek az utóbbi két évben elsősorban a Róma-Bécs-Budapest közötti kap csőlátók kiépítésére' kellett gondot forditaniok, miután ez a kérdés véglegesen rendeződött, ismét Németország felé fordíthatják figyelmüket. Nagy tévedés lenne tehát Gömbös berlini útját ugy beál litani, hogy az eddigi magyar külpolitika irány­vonalától eltérést jelentene, a magyar politiká­nak mindig Bécs és Róma lesz a központja,még ak­kor is, ha Gömbös miniszterelnök teljes erővel

Next

/
Oldalképek
Tartalom