Lapszemle, 1935. október/1
1935-10-09 [1426]
rint Románia és Szovjetoroszország közt rövidesen katot&t szerződés jön létre, mely bizonyos esetekre megnyitná a romua 4lx®Bi északkeleti határalt íz orosz hadsereg átvonulása céljaira, liratianu uheorghe ugy véli, hogy iiyen Körülmények közt nem afféle egyszerű szerződérről van sző, rmelyet mindössze hogy levéltárban őrizne*, hanem olyan eSflhwscgről, amelynek ténylegesen is sor kerülhet a végrehajtására. Már podi.^ éz komoly veszedelmet rejteget magában Romániára nézve, A múltban Romániának Oroszországgal való szövetkezését megmagyarázta az összes románok egyesülésinek vágya, ez azonuan teljesülvén, «z oroszókkal való katonai szövetkezésre most már nincsen Deraml szükség, ügy ebként mar 3-án jelentette a szemle, hogy a frontul üomanesc dósi gyűlésén 7ajda is megienetős éles Kritikát gyakorolt Titulescu ilyen oros~ politikája felett Most Szarnosnlvarott vajaa megismételte a désl xjrl ti kul át. mint a Keleti Újság 9 jelenti. Kiég részletesen foglalkozott az általános külpolitikai helyzettel, a legteljesebb mértékben helyeselve Olaszország eljárását, amelyet csak a zsiuv tőke szolgálatában clló körök es a szabadkőművesek elleneznek. Éppen ezért lelkendezne üdvözölte Pr^nc!^orszügűt ls, mert nem adta oda magát Olaszországgal szemben Anglia játékszerének, üanem ilyetén magatartásával megmentette tiurópa békéjét. Ezek után tért rá Vajda a szó"banforbó orosz-román katonai szerződés hírére s a követ* kezőket mondotta: "Kérdést intézek ^z Antirevizlonista Liga vezetőségébe*, vájjon nagyobbnak tartja-e a magyar ve-