Lapszemle, 1935. szeptember
1935-09-06 [1425]
1935. szeptember 6. poclást létesített a tripoliszi kikötőnek 9o évre szóló bérbevételét illetően. Nem késett azonban az olasz ellenakció, amelynek sikerült hamarosan kiderítenie, hogy sz angol érdekeltség üzlete által akarták elgáncsolni Itáliának, azt a szándékát,hogy földközi tengeri pozícióját megerősitse e A konstanii nápolyi olasz követ energikus fellépésével sikerült a koncessziót megsemmisítenie, annak dacára, hogy az ottani angol követ erősen ellenedolgozott-. Ez a koncessziós manőver tehát az angol politikában nem uj dolog. Egy szisztémáról vasi itt szó, amely azonban jelen esetben esufos bukásra van kárhoztatva* kapcsolatban hivatalos formában Kiadott nyilatkozatát ismertetik és egyszerűen szemtelenségnek minősítik a Stampa /4/ és a többi lapok, A negus ebben a nyilatkozatában hangoztatta, hogy az abesz* szin-kormány teljes szuverenitásának birtokában ás annak keretei között adta meg a petróleum-koncessziót. Mindig azt az elvet követték, hogy bárkinek mődot adnak komoly és becsületes munkára, ha azokat hátsó politikai Célok nem kísérik. Ezen a felfogásán az abesszin kormány nem óhajt változtatni Ami pedig azt az olasz állítást illeti, hogy a petrc letun-koncesszió ellentmond az 19o6-i hármasmegállapodás szellemének, az abesszin kormány kijelenti, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR