Lapszemle, 1935. június
1935-06-25 [1422]
nyúlt és reprodukálja a^kancellár két igazán finom aquareljét, Belpolitika, A Jeybles-kormány .lemondásával kormányválságról a lapok első oldalon közlik a száraz eseményeket és- hozzák a tanácskozásokon tesztvett politikusok jó fényképeit e Kommentár nincs* Pál régensherceg 21-én - pénteken - Jevticset,Zsivkovlcsot és Macseket fogadta* Macsek nyilatkozatot is adott az Havas-ügynökség belgrádi tudósítójának, mely nyilatkozatot többek között a Politika 23 közöl. Ebben Macsek kijelentette, hogy a régensherceg és Zsivkovies tábornok előtt nyíltan és őszintén kifejtette arra vonatkozó véleményét, hogy mlként teremtendő uj atmoszféra és azon át egy Qiyan uj helyzet, amelyben véglegesen meg lehet oDdani/ a belső kérdéseket, elsősorban a horvát kérdést. Szerb barátaival folytatott megbeszélései azt iga& zolják, hogy a kölcsönös közeledés- és bensőséges együttműködésre vonatkozó nagy munka a legjobb uton halad* Megbeszélései után Macsek ug^látszik egy perccel sem akart tovább maradni Belgrádban,, mint az szükséges, ezért rögtön átutazott Zlmonyba, majd 23-án - vasárnap reggel - visszautazott Zágrábba, Macseket az zágrábi állomáson "több 1CM3X ember" várta és lelkesen éljenezte. A fogadtatás maniiesztációvá alakult és mialatt Macsek autója