Lapszemle, 1935. június

1935-06-12 [1422]

biztosan nem lesz rövid életű", A két ország kö­zötti szlmpáthia mélységesen gyökerezik a történe­lemben* a Szovjet.népe mindig Csehszlovákia mel­lett állott, az idegen járom alól való felszabadu­lásért vívott harcában* A szovjetunió a legnagyobt örömmel üdvözölte Csehszlovákia megalakulását„ A népbiztos visszatekint a két állam viszonyának fejlődésére, hangoztatta, hogy már 1920-ban kap­csolatba lépett a két ország a vöröskereszt révén, 1921~ben pedig kereskedelmi téren* 1922-ben a ge­novai konferencián már tárgyalt Benessel és né­hány óra alatt létrehozták az orosz-cseh sze?£ödéá i i kölcsönös semlegesség alapjén, amivel a két állam közötti viszonyokat ideiglenesen rendezték,. Mind a két állam a világbékét akarja megszilárdítani s Csehszlovákia a kisantant államokkal együtt U­fogadta a szovjetunió kezdeményezését a támadó meghatározásának kérdésében* Most már kereskedelmi szerződést, légiügyl konvenciót és nitelmegái.la- ( podást lehet kötni, a kölcsönös segítségen alapu­ló szerződés mellett, Benes szintén hangsúlyozta,, a két ország és nemzet közötti baráti viszonyokat, valamint a két kormány pacifisztikus együttműködé­sét*. Moszkvai tartózkodása történem! esemény,amely csak kezdet, amit mindkét részről további látoga­tások fognak követni, A világháború megváltoztat­ta Közép- és Keleteuropa körülményeit.A keleti paktum, ezzj$| kapcsolatban á béke európai szövet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom