Lapszemle, 1935. április
1935-04-24 [1420]
á2_^liun^t_Vas_m3jiiszt^ állítólag 1927 nyarán tettleg Inzultáló Szegedi Ernő ny.jegyzőnél a magyar állam ellen indított kártérítési peréről közöl jelentést a Politika,, Szegedi nyugdijának Igazságtalan leszállítása miatt többször interveniált a népjóléti minisztériumban és Vas minlsztej nél, dea?edmény nélkül. Felháborodásában egy alkaloufflal meglepte a minisztert, rátámadt és öklével több ütést mért annak fejére* Az inzultus után Szegedit lefogták és elmegyógyintézetbe zárták, ámbár teljesen egészséges volt. Ezzel akarták az egész ügyet eltussolni. Szegedi két és fél évig volt elmegyógyintézetbe, miután kiszabadtalt több mint loo ezer pengő kártérítésért perbe fogta a magyar államot. Ezt a pert tárgyalta most a budapesti bíróság, mely a magánvádló által bejelentett tanuk kihallgatása mellett döntött. Az inzul tus ügye csak e tárgyalás kapcsán vált ismeretessé.