Lapszemle, 1935. március/1

1935-03-18 [1419]

ra a Diminoata /16/ szerint« ^z Erdélyi Hírlap /16/ utjának célját is jelzi már* Eszerint kollaborálást akar létrehozni a román nemzeti parasztpárt és a kül­földi ratiiktUs körök közt,, illetve ezek támogatását akarja megszerezni a maga pártja részére Kisebbségi ügyeké A magvar parlamenti c soport Bethlen György pártelnökké]- az élén megjelent Tataresca minisztereid nőknél é s Öt memorandumot adott át a legsürgősebb sé­ relmek orvoslása érdekében, á Keleti Újság AB,/' vezér cikkben is aláhangsúlyozza a vonatkozó hírének jelen­tőségét,, lévén immár egy esztendeje hogy magfc Tata­resca ígérte meg Bethlennek, hogy össze fognak ülni és letárgyalják a kisebbségi kérdések elintézéséig az Ígéret megvalósítása helyett azonban a kisebbségel­lenes hajsza csak még eresebb mértéket vett s most tehát egy évi hiábavaló várakozás után Bethlen jelent meg Tatárescunál* Tataresca ezúttal is ígéretet tett, hogy rövidesen olyan tárgyalást hoz cs sze a magyar párt megbizottaival, amelyen részt vesznek a kormány szakminiszterei is,,- Az átnyújtott memorandumok egyéb­ként a következőkről szólnak s 1,/ a tisztviselők problémája,, a román nyelvvizs^k ürügyé*, történt el­bocsátások, a nyugdi jazások kérdései, különlegesen a postások és vasutasok helyzet* mert ezeknek a hely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom