Lapszemle, 1935. március/1
1935-03-14 [1419]
na, &egy Németország szomszédainak katonai felkészültségét tekintve a 400.000 főt meghaladó békeállományt sem tekintheti elégségesnek biztonsága megőrzésére. Clkkiró utal az egy évvel azelőtti német ajánlatra, amely 300.OOü embert és ezzel együtt rendkívül, szerény keretek közt mozgó tüzérséget, barci kocsikat é3 repülőrajt is kész lett volna végső engedményként elfogadni. Igaz ugyan, nögy akkor öt évi határidőről volt szó, amelynek 10 évre való kitolása könnyen ment volna, a németek azonban a fenti keretit egyenjogúságuk teljes kielégítőseképen készséggel elfogadták volna* Ez a 6 havi diplomáciai tárgyalások nyomán keletkezett k,mprcntsszum Barthou ellentállásán akadt meg, amit Francois"" Poncét berlini francia-nagykövet nagy hibának minősített. A francia külpolitika másik hibája a Saar-kérdésben njilvánult. 1933 őszén Hitler a Saarról népszavaz£s nélkül kedvező pénzügyi gazdasági feltételek mellett hajlandó volt lemondani. Paris berlini nagykövetének minden sürgetése ellenére ezt * javaslatot sem fogadta el. A népszavazás lehangorlő ereje nemcsak Ausztriában és a csenorsz : i németek körében, hanem iClajpédlában és Eir :nban is éreztette hat, sát.