Lapszemle, 1934. november
1934-11-12 [1415]
hogy Drangof macedón forradalmárnak a bolgár katonai hatóságok előtt tett leleplezései mégérdekesebbek mint a marseillei vizsgálóbíró előtt elhangzott leleplezések. Drangof tudja hogy elvan veszve, s most összes cinkosait magával akarja rántani, egyes személyiségek ellen irányuló vádjai pedig megcáfolhatatlan adatokkal vannak alátámasztva. Drangof elismeri, hogy őt Mihajlov Vancsa bocsájtotta az Üstasák rendelkezésére. Budapestre érkezése után összeköttetésbe került Klnel-Ledl nnel a kü lügyminiszt e r bizalmasával , persec dolga volt az összeköttetést fenntartani a b el ügy minis zterrel Boór tanácso s utján. 1933 áprilisában az Us ta sa szervezete a hadügyminiszter kik üldöttjeinek közvetlen elenőrzése alá került. A terrorista akciót a TESZ_helylségeiben lefolyt ülésen dolgozták ki, Szontagh professzor a TESZ és M OVE e lnökének elnöklésével. Résztvett ebben Perényi bá ró koronaőr, Jan Mérvért , a hadügyminisztérium hírszerzőosztályának főnöke, Apor bár ó mostani bécsi magyar követ és Drangof a terroristák képviselője. Ezen az ülésen Szontagh professzor