Lapszemle, 1934. október

1934-10-05 [1414]

Kaunasból keltezett cikke, mely többek között most azon is felháborodik, hogy Lengyelország a békekonferencia megtévesztésével tette rá a kezét litván területekre. Barthon római u t .lát állítólag elhalaszt­ják jelenti fenntartással a Da ily Ma il alap ián • fiébats 4-r A, francia katonai re pülőra l római szívé­lyes fogadtatásáról bőven beszámol a Temos 4. Bartheu beszédet tártott Delcassé volt francia nacionalista külügyminiszter emléktáblá­jának leleplezésén.Kiemelte;, hogy Delcassé már 1898-ban a francia-olasz megbékülést, a Spanyol­országgal való együttműködést és az angol-fran­cia entente megvalósítását sürgette egy uj Euró­pa megalkotása érdekében. /Débats 4/. Belpolitika. A Matln 3 leleplezi a kommunista Húga.­nité cimü lap alapításának pénzügyi kulissza­titkait. Kiderül, hogy ezt a ma kommunista la­pot 1904-ben szocialista programmal alapították, mégpedig a párisi valutaügynökök , tehát egy nagyonis kapitalista alakulat szövetségének pén­zé??. Kikötötték az alapítók, hogy a lap reklámot csinál a valuta és tőzsde üzleteknek. Az ala­pítók között volt Briand,Jaures, néhány Dreyíus

Next

/
Oldalképek
Tartalom