Lapszemle, 1934. szeptember
1934-09-07 [1413]
zikát. Osusky űr. püspök továbbra is a modori egyház lelkésze marad s csak tiszteletbeli lelkésze lesz a pozsonyi evangélikus egyháznak. A pozsonyi evang.egyház e célra emelt épületét szeptember 28-án adják át hivatásának ünnepélyes keretek között. Malypetr miniszterelnök befejezte szabadságát a Tátrában s szept.5-én Bechyne vasútüari minisztertől, állandó helyettesétől átvette a miniszterelnökség vezetését. Mint az agrárpárti Venkov jelenti, a minisz terelnök még e héten megkezdi a jövőévi állami költségvetés összeállítására vonatkozó tárgyalásokat. Sajtó ügyek. A Národnie Novlnv bes züntethetőségé körül. Jelentettük, hogy a besztercebányai kerületi bíróság a napokban mondta ki a Turócszentmártonban megjelenő szlovák nemzetipárti Národnie Noviny beszüntethetőségét A Národnie Noviny szeptember 5-1 számában közli a besztercebányai kerülatl bíróságnak idevonatkozó most már második értesítését azzal a megjegyzéssel, hogy . *azt r amit nem mert megtermi még a volt, zsarnok magyar kormány sem P u gyanis beszünt etni a Národnie Novlnvt , azt készül megtenni felsőbb parancsra a dicső besztercebányai Kerütál bUásáKt* Kijelenti még a Jap, hogy sem az elkobzások, sem a házkutatások, sőt a Národnie Noviny beszüntetése sem fogja elriasztani a lapot az igazságért és a csehszlovák köztársaság megsziláraitáí sáért való harcától.