Lapszemle, 1934. július
1934-07-18 [1411]
resti lapokat cenzúrázzanak, most azonban a Curentulnak /16/ a belföldi fegyverkezési problémáról megjelent cikke ugy tele van kicenzurázásokkal, hogy teljesen értbe tétlen* 4 Skoda-ügy leg •— frissebb fejlemény* különben az, nogy a Miscarea jelentése szerint Seinesou ezredest, aki Uica tábornok vallomása szerint az ügyésznek egy és őneki 2© millió leit kinált Szel«oky szabadonboosátásáért 9 kizárta az uj liberálio párt c Az űni versül A6/ szerint Seinescu alighanem csak strómanm, mert egyáltalában nem neves politikus,mint ahogy Uioa akkor bejelentette, amikor még nevét nem árul. ta el. Mindössze a Jorfa-koxmány alatt volt rövid , ideig képviselő. Jellemző egyébként, hogy Seinesout feljelentés helyett Uioa,mihelyt a liberális koraánybaia hadügyminiszter lett, alezredeskői ezredessé léptettette elő. átz egész sajtó emiatt Uioa £ el elő sségr ©vonását követeli^ csak éppen a félhivatalos Viitorul hallgat mélyen az egész ügyről s csak rövid kivonatokat hoz a kihallgatásokon elhangzott vallomásokról. - Kihallgatásra egyébként beidézték Mironescu 5 Maaúu és Vaida volt miniszterelnököket is. Mironescut már keddan kihallgatták és azt vallotta, hogy miután a Skoda-