Lapszemle, 1934. július
1934-07-02 [1411]
zlónak csak két utja van: az erőszak, vagy a barátság utja, Magyarország az erőszakról lemondott tehát csak a barátság utja marad hátra. Erre az útra tért néhány hétig Magyarország 192Q-ban,amikor Gratz és Benes Bruckban tárgyaltak. Marót sze rlnt azt lehet mondani,hogy ettől a múlékony kísérlettől fogva Magyarország többé nem akarta komolyan a revíziót. Ma perzze már késő van ahhoz hogy ott folytassák a dolgot,ahol abbamaradt f mert a körülmények azóta teljesen megváltoztak s ma már a revizlő a kisentente számára teljesen negatív müvelet lenne, melynek csak hátrányai volnának, előnye pedig semmi.-De különben Magyarország sem igen változtathatja meg politikáját,. Bizonyltja ezt már az is,hogy Magyarország visszautasltot ta azt a prágai javaslatot,hogy a két kormány has son oda,hogy a sajtó hangja innen és tul mérséklődjék. Ennek az elhatározásnak bizonyos fontossá ga van,nemcsak azért,mert a sajtó nagymértékben felelős azért a viszonyért,amely Magyarország és szomszédai között van /mert az államférfiak között kevésbbé rossz volt a viszony, hiszen pl.Hágában Bethlen gróf,amikor kezet szorított Benessel azt ..mondotta::'»Mi ketten árra 'zagyunk teremte,hcgy meg