Lapszemle, 1934. július

1934-07-04 [1411]

a paktumhoz, azonban most keresik a módozatokat, ame­lyeknek segítségével Bulgáriát kífelebb hozhatják szomszédaihoz. A Balkánon nem lesz többé' háború ha a nagyhatalmak nem fognak ott továbbra versengeni. Majd a keleti paktum tervét ismertette a külügymi­niszter, amelyben SzovjetOroszország,Lengyelország, Németország és Csehszlovákia, továbbá a balti álla­mok is részt vesznek. A velencei találkozó a minlsz ter véleménye szerint közelebb hozta egymáshoz Olasz országot és Németországot, ez, azonban még nem jelent azt, mintha ^etorskAg-Q^^ blokkot .&K&,r~ na,letfi3íte,ul»^Qfly ezt e&yUí-lsmLéMú beszédiben gömbös ffllalssterelnöJLJir^eflaij^ A miniszter beszédének további sorén reámutatott arra, hogy a kö vetkező hónapok egészen az év végéig esetleg a követ kező év tavaszáig sorsdöntő jelentőségűek, lesznek. Ezért felhívást intéz a nemzethez, hogy párt és nemzetiségi különbség nélkül sorakozzanak fel a demokrácia és a-szabadság védelmére. Ezután a külügy miniszter kijelöltette, hogy a kisauLantnak az a cél ja, hogy olyan küzépeuröpai egyensúlyi helyzetet te­remtsen, amiÚSt a háború előtt a Habsburg-monarchia képviselt. Csehszlovákiának Lengyelországhoz való viszonya a miniszter szerint az utóbbi Időben nem ugy alakult, ahogy v az kiváraCos lett volna. nézete, % szerint azoi-: az ellentetek, amelye* az utóbbi időben

Next

/
Oldalképek
Tartalom