Lapszemle, 1934. július
1934-07-30 [1411]
kÜlüOTiinisztértől, Hogy mért nem biztosit cvédelmet annak az írdélyben élő 45,000 lelket számláló szlovák kisebbségnek. A NároönJ, Dennik figyelmezteti az egyházi hatóságokat, hogy nem szabad elfelejtkezni arról hogy a Szlovenszkó területén vannak és felhívja 6ket arra, hogy a fenhatóságuk alá tartozó lelkedmk működésére különösen azoknak a magyarok mellett meg nyilvánuló szimpátiájára nagyobb figyelmet fordítsanak* Magyarország. A Právo Lidu budapesti jelentést közöl, amely szerint mzms^^ lós földmivftiásügy1 miniszter X&sz^. Ugyancsak ez a lap Q£QIÖÖJS_JI^ címmel közli a Hamburger TageJtfLattnak a magysDrszágl nemzeti kisebbségek elnyomásáról Írott cikkét, A Szlovenszky Denik a budapesti rádiónak a szlovák katonákról tartott előadását imgemlitve rámutat arra, hogy az előadásból kimaradt két tény. Éspedig az egyik, hogy a magyar tisztek igen 6u.iv ván bántak a szlovák kafconákkal, a második pedig hogy az előadás alkalmával figyelmeztetni kellett volna ajelenlegi magyar tiszteket is a szlovákokkal való jobb bánásmódra, mert még sok szlovák katona van ma is Magyarországon. Ka azonban a magyarok en-