Lapszemle, 1934. július
1934-07-04 [1411]
4 banktörvény nyel kapcsolatban megint kiderült, hogy micsoda rendetlenség van a román állami gazgátasban : a törvény kihirdetésétől számi tott két hónapon belül a bankok kötelesek a legfőbb banktanácshoz beküldeni évi mérlegüket és a legutóbbi félévi nyersmérleget, továbbá az igazgattósági és felügyelőbizottsági tagok & az igazgatok névsorát és kérni bejegyezésüket a bankregisztérbe* Július 8.-án jár le a határidif, de még semmilyen intézkedést nem tett a kormány, a végrehajtási utasitást sem adta ki t a legfőbb banktanácsot sm nevezte ki, ugy hogy a bankok körében a legnagyobb bizonytalanság uralkodik, /Uj Kelet 3/ A nemzeti para szt párt hivatalos kommünikét adott ki, amely nagyhangon erősiti, hogy a pártban teljes az egység és semmiféle külön áramlatok nincsenek. /ftreptatea 1./- Feltűnő' nyilatkozatot tett vasárnap a• Neamtu-magyei pártszervezet kongresszusán ürto volt miniszter, & központ kiküldöttje. Bejelentett*, hogy a iiemzeti parasztpárt ezelőtt egy hónappal -támogatta a liberális kormányt, mert ennek különben távoznia kellett voL na. Bzt azért tette, mert nem pártot, hanem eszmét véd i a demokrácia eszméjét*'/ÜJarentul 3/