Lapszemle, 1934. július
1934-07-04 [1411]
nélkül lövöldözik agyon azokat az emb ereké ^akiknek érdekében bűneik védelmére még nemrég külön törvényt hoztak. Sddig legalább azt meeélték,hogy menekülés közbsm lőtték agyon a kommunistákat, vagy azok öngyilkosságot követtek el a cellában, most azonban brutális nyíltsággal hivatalosad be* vallják, hogy öngyilkosságra akarták kényszeríteni ellenfeleiket a amikor azok erre nem voltak hajlandók, meggyilkolták őket. - & Wr. N. Jfachr. fen tartással közöl egy Berlinből keltezett vezércikket, amely szerint két teljesen külön akcióval kellett Hiti éréknek megküzdeni : a rohaniosz tagosokkal és a reakciósokkal.. Az utóbbiak konzerva* tiv vezetés alatt Franciaországgal romoltak megegyezést és Papén környezetébe is bejutottak. 4 Herrenklub volt ennek a mozgalomnak fészke. Taktikailag együtt haladt a két mozgalom, mert mindegyik remélte, hogy a másikat lászedi & döntésnél és magának biztosítja a hatalmi, t. Sohleioher tábornok tartotta írna az összeköttetést egyfelől a két mozgalom között, másfelől a fmnciák felé. Sfcért utazta be a Bohr-vidéket, hogy a nagyipar támogatását megkapja. Schlelcher Strasserrél e-