Lapszemle, 1934. március/2
1934-03-30 [1407]
antant együttműködését az olasz részről kezdeményezett középeuropai rekonstrukciós munkához, Jeftios jugoszláv ktLlttgyni ni -sz térnek minapi szkupstinai beszedét .melvben a római hármas megállapodással foglalkozott, egyelőre kommentárok nélkül ismertetik kivonatosan a 28.-i lapok« Egyedül a Stampa /28/ fűz hozzá megjegyzéseket* Benes után - irja a lap - Jeftios is szóvátette a idmai jegyzőkönyveket, de amint mondótta a még nem lát tisztán a dologban. & jugoszláv J^lügymini sz ter például azt szeretné tudni, vájjon az első jegyzőkönyv bevezetéséből, ahol tudvalevőleg az aláirók kötelezik magukat ö hogy minién egyes állán jogait és függetlenségét tiszteletben tartják, arra kellett következtetni, hogy Magyarország hozzájárul egy konszolidációs politikához azzal, hogy tiszteletben tartja íbiszt ria területi épségét és függetlenségét« Más szavakkal Jeftios - akinek egyébként már Mussolininak ezt követő beszédét is olvasnia kellett volna - azt a következtetést szeretné levonni, hogy a római jegyzőkönyv aláirása egyet jelent azzal, hogy Magyarország végérvényesen lemond a revizi--'