Lapszemle, 1934. március/1

1934-03-16 [1407]

Eszerint Benes nyilatkozatát, melyben hajlan­dónak mondta magát követni Mussolini irányí­tását, Rómában igen szívesen fogadták. Benes, amikor igy kezetnyujiott Olaszország felé, jelezte, hogy a kisantant francia-olasz meg­egyezést szeretne. Ami az olasz-cseh viszonyt illeti, a két nép között sohasem volt vetél­kedés vagy konfliktus, ellenkezőleg a világ­háborúban az olasz-cseh fegyverbarátság pe­csételődött meg, Az olasz hadügyminisztérium most adott ki egy füzetet az olaszországi cseh léglókról. Másrészt 1920-ban /!/ az olasz légionisták mentették meg Csehországot Kun Béla törekvéseitől.- Mégis, Prágának Belgráddal és Bukaresttel való szövetsége, valamint az a támogatás, amelyet Olaszország Magyarországntác és Ausztriának nyújtott, szembeállította egymással Hómat és Prágát. Jsnnek a szembekerülésnek őszintén szóitea a magyar revizlonizmus az oka. Budapest mindig félt attól, hogy Hóma és Prága közeledhetnek egymáshoz, pedig a két állam helyzete nagyon sok hasonlóságot mutat. Mlntahogy Olaszország azt akarja, hogy Ausztria maradjon meg a salnt-germalni szerződés keretei között,mert a megcsonkított Ausztria is életképes, épp

Next

/
Oldalképek
Tartalom