Lapszemle, 1934. március/1

1934-03-02 [1407]

neicnspost aiiasitgiaLásanoz. &uioa oíjcjtot* ísaér­teti Schmitm miniszternek az ipari munkaadók szö­vetségében tartott beszédét, amelyben az szintén azt fejtegette, hogy nem elég szociális kérdéseket kilhatalmi eszközökkel leküzd©ni, hanem uj szociá­lis politikát kell kgzdtni, iselynek elsősorban a kis- és középmunkaadóktól ktll kiindulni családi alapon* Az egységes szakszervezet megvalósítása közöli kormányprogramm lett. Dollfuss obbtn a kér­désben tegnapelőtt tárgyalt a Freier Arboi torbund vezetőjével és megállapodott vele, kegy a szakszer­vezetéket függetleníteni kell minden politikai pánttól és mozgalomtól. A Stunde szerint ekhós a programmhoz hozzájárult már a Heimwehr szakszer­vezete is, mely pedig az első napokban roppant a­gitációt kezdett, hogy magához vonja a feloszla­tott szoo. dem. szakszervezetek tagjait. Elleaál­lás már csak kis mértékben, a keresztény szakszer­vezetek részéről mutatkozik, amelyek félnek a volt szociáldemokraták túlsúlyától, leustádter-Stürmer népjóléti miniszter a hivatalos Wiener Zeitungban nyilatkozott a szakszer-vezeti, k-rdésről és bejelen­tette, hegy rendelet-tervezete már elkészült és en­nek alapja az, hogy az összes munkásé üst £a alkal­ii.in

Next

/
Oldalképek
Tartalom