Lapszemle, 1933. december

1933-12-27 [1404]

Eomán é3 erdélyi lapsEt&Xc. 1933 december 27~én. a kormányzó liberális párt vezetőegyéni3ége, szir­tén nyilatkozott az Erdélyi H. 24 számára a Ma­gyarország rovatban már emiitett beszélgetés sa­rán. A nyilatkozatának ez a része tipikusan román frazeológia, AZ ő saját tapasztaltai szerint a magyar nép maga nem'gyűlöli a román népet, ellen­ben ebbe a jó viszonyba be leront & magyar párt, mely nem az egyetemes magyarság képviselője, ha­nem csak esy klikké. A magyar felekezeti tanítók segélykiáltását közli & Magyar R. 23. Felkérik a magyar pártot., hogy akár a Népszövetség révén járja ki, hogy $ román állam, egészítse ki a fi' tésüket ugyenarr:• : ra, mint amennyi fizetést az állami t unitok kap­nak. A magyar egyházaknak főles * román földre­íerm következtében leromlott anysgi .helyzete kö­zepette ők ma valósággal éhbérért dolgoznak, be­lőtt a minősítésük ugyanaz. mint u román állami tanítóké, sőt a sok román nemzeti tantárgy román nyelven való tanításával a felekezeti iskolák ta­nítói külön missziót végeznek. Figyelembe veendő az is, hogy a román állam a ma© ar állam jogutód­jaként ennek kötelességeit is keli viselje* A &agyar párt vezetőiről: Bethlen György grófról és Inozédy-jokamann Ödönről rt%ai envező portrét fest az Erdélyi Hl 24 karácsonyi cikke. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom