Lapszemle, 1933. november

1933-11-20 [1403]

De hozzá.Nem kaphat könyveket, ne a: séta Ihat a börtön udvarán és.nem élelmezheti magát saját költségére, A gyomoroajos dr. Macseknek lehetetlenné teszik a diátás táplálkozást, ami a betegségéneÜ a rösszaöi olását vonta •aga utáü./Ujaüc jelentésekből a szemle röáT közölte, hogy a mitrovical politikai foglyok két nettel szólott a rossz bánásmód miatt éhségsztrájkot kezdtek.Pcf.Meg> A belgrádi érsekség területén 66000 katholi­kus él, akiknek nagyrésze Belgrád©in lakik, A főváros­ban öt katholikus templom áll a hivők rendelkezésére. Napló 18. Budanovics Lajos szabadkai püspök a városi fe­lekezeti segélyösszegek aránytalan megos ztása :?iaf­panasszal fordult a közigazga tá si bí rósághoz, ajnélj bíróság Ítéletében ugy döntött, hogy a varos nem kö­les ugyan a ilekezetek papjait támogatni, de ha ezt mégis megteszi, akkor a segély felosztásánál figyelem­be kell vennie a város lakosságának felekezeti arányát A városi tanács most ugy határozott, hogy súlyos a­nyagi helyzete miatt mm havazhatja meg a segélynek szükségképen előálló felemelését, s ezért a jövőévi költségvetésoől teljesen törli a felekezeti segélyt. Külügyek. AJÉfeftá&flági, iüjaaa %mL koM3imaia.O politika 18 prágai jelentése szerint nov. 22-én Belgrádban fc megtartattnl.. A csehszlovák delegációt dr. Niderl min, tanácsos fogja vezetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom