Lapszemle, 1933. november

1933-11-17 [1403]

Külügyei';, Benes külügyminiszter a képviselőház költségveté­si bizottságának nov„ 14.-i ülésén válaszolt a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása során elhangzott megjegyzésekre. k propaganda ügyében tett megjegyzésekkel kapcsolatban nog­állapitotta Benes, hogy az ezidei költségvetésben saáaszerür leg emelték a propagandára szánt tételt. Utal Daric franoia \ képviselő kijelentésére, mely szerint Magyarország 23 milliót vett fel költségvetésébe propaganda óimén,tehát többet for­dit erre a oelra mint a nálánál nagyok Csehszlovákia,, JUT goszlávia költségvetésében 13 millióval, Romániában 7 millió­val szerepel a tétel. Ezekből a számokból Benes azt látja, hogy a kisantant három állama területi kiterjedéséhez képest aránylag jelentéktelen tótelekkel szerepel a propaganda te­rén a A csehszlovák propagandát illetőleg hangsúlyozta Benes, hogy az nézete szerint jól van megszervezve és a keresztül­vitele is jó. Á osehszlovák propagada mindennekelőtt tárgyi­tagosabb és tetszetősebb mint másat - mondotta Benes, - A raódus vivendi ügyében a befejező jegyzék már készen van, amellyel együtt az egész elaborétumot megküldik a Vatikánnak úgyhogy csehszlovák részről a munka be van fejezve. A 7ati­tannal az egyházi vajgyon kérdésében való tárgyalásokra egyet len illetékes tényező a osehszlovák kormány, illetve a kül­ügyminisztérium. Benes azt mondja, hogy elvileg elutasítot­ta azt, hogy valamely más uton folyjék tárgyalás s ha egyes HÉ' szlovénszkói egyházi faktorok részéről más uton folyik is

Next

/
Oldalképek
Tartalom