Lapszemle, 1933. november
1933-11-02 [1403]
A Szokol egyesület rüozgqsitása . Az állami ünnep után október 29*-én 49 szokol megye mozgósítási gyakorlatot tartott, amaiyen - a Benes-féle Lidové Noviny /30/ 220*000 szokol tanújelét adta készenlétének. Benes külügyminiszter expozéja. Benes külügyminiszter a képviselóház és szenátus külügyi bizottságának október 31.-i ülésén elmondta hosszabb Hpozéját. Benes többek között kifejtette, hogy a német kormány kivonulása a leszrelósi konferenciából ós a Népszövetségbe*! nem egyéb, mint a versaillesi békeszerződés katonai klauzuláinak végleges elutasítása,, A háború utáni politika 14 évét az európai békének a Népszövetség bázisán való megszilárdítása töltötte ki, A német forradalom félbeszakította ezt a fejlődést. Ha a tsszerelési kérdésben nem lesz megegyezés, olyan súlyos nemzetközi lépések fognak történni, amelyek mellett veszélybe kerül a Népszövetség léte, Németország mai eljárása mellett a közeli jövőben katasztrofális válság nem várhat ÓV Azután leszögezte Csehszlovákia ismeretes álláspontját a leszere Ha kérdésében és áttérve a gazdasági együttműködésre kijelentette, hogy a Csehszlovákia és a kisantant őszintén üdvözlik a középeuropai álla mok közötti gazdasági diszkussziót ós kézséggel részt fog venni benne, A Magyarországgal való esetleges tárgyalásnál őszintén foglak törekedni a gazdasági megegyezésre«_ B mellett azonban a közvélemény egyszerű félrevezetése volna, ha nem konstatálnék - mondotta Benes - hogy az