Lapszemle, 1933. november
1933-11-28 [1403]
hogy nem egyszer Határozatlan és következetten. A Volonté és Oeuvre 26 közlik az Emberi Jogok Ligájának tiltakozását. mely szóvátessi azt az embertelen bánásmódot, melyben a Jugoszláviai politikai foglyoknak van részük. A Petit Párisién U7 viszont arról az ünnepségről számol be., melyet Jugoszláviában rendeztek Lamartlne emlőkére. A francia költőt mint a jugoszláv egység prófétáját ünnepelték ug yanis. Külpolitika. Hitler kancellár és Francoia-Poncet berlini f rar.cia nagykövet tanácskozása a Temps 2? vezércikke szerint még nem jelenti ugyan a közvetlen francia-német tárgyaiások kezdetét, de azért ns r• fontosságú esemény, Franciaorrzágnak megvannak a maga barátai éa szővecségesoi és ezeket nem akarja faláldozni egy uj, tisztán a nagyhatalmak direktóriuma által irányított politikának. A berlini eszmecserét különben már régebben tervezték, még a német népszavazás előtt. Azóta megtörtént a lengyel-német tanácskozás is, ez is megkönnyítette a francia-német megbeszéléseket. Másrészt az a körülmény is elősegítette ezeket, hogy az angol kormány maga is kívánatosaknak mondotta őket. Francia részről mindenekelőtt a hltler kormány i a-zi szándékaival akarnak tisztába jönni. Az valószínű, hQ&y Hitler kifejthette ezúttal a maga felfogását bizonyos konkrét kérdésekről la, mint amln'Ö' a saar-