Lapszemle, 1933. október
1933-10-12 [1402]
Október 11 - 12.-1 lapok. Belügyek. A .teávabánq rfffit frS«ffégi válaaztások eredményéről sajtónyilatkozatot tett Perovica zágrábi bán. A nyilatkozatban egyfelől nagyon hangoztatja, hogy a nép politikai érettsége és a délszláv nemzetegységért valő rajongása megakadályozta annak az aknamunkának sikerét, hogy ne vegyen részt a választáson, másfelől azzal dicsekszik, hogy az ellenzék minden erőfeszítése mellett is csak 31 községben győzött, /kforgenblatt 11./ Zágráb mell ett megkezdte rtftWflét «g #1^6 bodrára, melynek célja as,' hogy kiszorítsák Dél szláv lá bői a külföldi nemesprémeket, melyekért évenként átlag 25 millió dinár megy ki az országbői. A Morgenblatt /tl/hosz.. szabb cikkben lelkesedik az nű vállalkozásért. Jevt^cg Genfből hazatérve fogadta a sajtót és beszámolt a genfi tárgy •ifeoTMgT J . Bá mutat ott, hogy a mostani népszövetségi ülésezésen nem volt semmi olyan tárgysoro zat, anrit külön ki kellene emelni. Tőny az, hogy most már komoly és felelősségteljes elhatározásoknak kell4kövétkezniök, mert a rideg valóságot a legideálisabb formulákkal sem lehet pótolni. Ismertette a kisantant állásfoglalását « kisebbségi kérdésbem és rámutatott, hogy Délszlávia is csatlakozott a német zsiöók védelmére. A lefegyverzés kérdését most már lelki okok miatt sem lőhet elodázni. Pran-