Lapszemle, 1933. október
1933-10-10 [1402]
hogy a leszerelés terén az első lépést megtegyék s miért követelik azt, hogy drága hadianyagokat g gyárthassanak, amelyet úgyis meg kellene semmisíteni, mihelyt a leszerelési egyezmény életbelép. /Tepms 9/. A radikális kongresszus által megszavazott pártnyllatkozatnak a Temps 9-ben közölt külpolitikai részé hangoztatja az államok függetlenségének ' í % / ÍV t megvédését s azt, hogy Franciaország maradjon hü barátaihoz,*s barátainak körét igyekezzék bővíteni. Hangoztatja a nyilatkozat az államok biztonságának fontosságát s azt, hogy ennek a biztonságnak a lelkek megbékülése s ennek alajpján az anyagi lefegyvei zés lehet a legjobb garanciája. A Temps 9 vezércikke Baldwln birminghami beszéde, Henderson legutóbbi nyilatkozata és az angol sajtó magatartása alapján elégtétellel látja,, hogy Anglia a német leszerelési követeléseket veszedelmeseknek tekinti ,~'teháV elfogadhat a tlanoknak tartja. Az amerikaiak ugyanígy gondolkodnak. Fontos az az angol figyelmeztetés Németország felé, hogy Anglia a locarnoi szerződések tiszteletbentartásáhaz ragaszkodik, már pedig Németország Locarnoban ünnepélyesen megerősítette a békeszerződés által teremtett területi rendet. Ezúttal a németek nem mondhatják azt, amit 1914-ben mondtak, t.1. hogy nincsenek tájékozva Anglia magatartása felől.- A Matm 8 szerint Genfben Aloisy olasz delegátus közvetített a fmncia és német leszerelési