Lapszemle, 1933. október

1933-10-04 [1402]

hogy ezt tetézte egy további kikötéssel, nogy t.i. csak azok a szászok vehetők fel ezentúl a szász népközösségbe ; /Volksgemeinsciiaft/,akik előzőleg eleget tettek a munkakényszernek, mely­nek feltételeit mindig a néptanécs /Volksrat/ szabályozza, így is csak 299:216 szavaaatarány­nyal ment keresztül a javaslat. A politikai programmra vonatkozó hivatalos javaslatnak egy másik pontját, mely a néptanács tagjainak meg­választását szabályozza, egyenest elbuktatták a horogkeresztesek, amennyiben, itt 255:248 szavaa zattal a proporcionális választás, bevezetésére vonatkozó ellenjavaslatot fogadták el, - s ép­pen ezért egyes lapok /Erdélyi Hlrip, Temesvári Hírlap 3/egyenest ugy állítják tee tudósításaikat hogy * nagyszebeni nemzetgyűlésen a horogkeresz­tesek győztek. A Sieb.D.lageblatt 3 szőszerint köz­li a nagyszebeni szász nemzetgyűlés elíqgadott határozati javaslatát, mely kimondja áz erdélyi szászságnak Németországgal való nemzetegységét* A határozat néhány sablonos loyális szólamot tartalmaz ugyan Károly király és a román kor­mányiránt is, de azután mindvégig ilyen hang­nemben taan tartva: "Ugyanazon vér és ugyanazon sors által megváltoztathatatlanul összekötve érezzük magunkat minden német testvérlörzzsel. y A német egységre* tilrekvésnek és az acélkeménysé­gfí népi. egy3égakar%taak augárző példájaként ál 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom