Lapszemle, 1933. október

1933-10-03 [1402]

ja várni. A török sajtó és a politifcal körök Sándor király látogatásában a legutóbbi évek legnagyobb je­lentőségű eseményét látják és azt nem tekintik csupán udvariassági ténynek, hanem azt tartják, hogy a Sándor király és Kemal nusztafa közt folytatandó megbeszélés a Balkán és a földközi tenger politikai helyzetének fejlődésében első" renclü fontossággal bir annyival is inkább, mert Sándor király a sinajai konferencia után érkezik oda,amely konferencián igen nagy fontosságú ha­tározatok estek. A belgrádi lapok Sándor király utazásával kapcso­latos Havas jelentést is hozzák, amely szerint a török görők paktum volt az, ami Sándor királyt Konstantiná­polyba hozta, valamint az az óhaj, hogy a balkán álla­mok közt hasonló megegyezéseket Kössenek. A Jugoszlá­via és Törökország közt megkötendő egyezmény hamaro­san létre' fog jönni és Romániára, valamint Csehszlosá­kiára is kiterjeszthető lesz. Általános az a vélemény, hogy a balkán államok közt Hy módon létrehozandó egyez • menyek arra fogják kányszerite ni Bulgáriát, hogy köve­teleseit lejjebb szállítsa. A dunamenti államok gazdasági újjászervezésére vo natközőlag Olaszország által Genfben előterjesztett ,.' tervezetet a belgrádi lapok jelentése szerint a £fri- , zsi sajtó tartózkodással fogadta, és különösen az In­transigeant cikkét, i-smiurte tik részletesen, ameljv.,,sze­rint jOlaszor'szágnak ezzel a tervezettel az a célja, hogy nfeglazltsa a kisantant államok közti szoros kőte­lkeiét. w.\is e o í i üí'ném's f ~ %f 2 SSTEVÍLTAR : " ~ ~ r ~ ~~ fa ~ ~-

Next

/
Oldalképek
Tartalom