Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-09 [1401]
elismerte Erdélyben a magyarság aagy számát, holott figyelembe kellett volna vennie ennél a számnál a vegyes házasságokat is. . dza levitézleni Brandsch Rudolf* Je• lentette a szemle, hogy a szász Néptanács legutóbbi elnöki ülése elhatározta választott bíróság kiküldését azon vádakat illetően, amelyek Brandsch ellen részint szász horogkeresztss részről, részint pedig a szemlében ls tárgyalt Neugeboren-féle röpiratban elhangzottak. Maga Brands.:., bejelentette ugyan, hogy csak politikai működését illetően fogadja el ezt a választott bíróságot., de az ellene elhangzott magánéleti .', illetően nem, az elnöki tanács azonban az egész kérdést tisztázni kívánja. A Keleti Újság 8 szerint a kettőt nem is lenét lválasztani egymástól. Hiszen Neugeboren röpirata Brandsch egész román zsoldos politikáját • éppen ezekkel a magánüzlet elvei magyarázza * Brandsch a mait megelőző nemzeti parasztpárti kormánytői Tilea államtitkár közvetítésével nagy váltőküicsönt kapott s a váltót az uj nem zeti parasztpárti kormányukra lom idején "ismeret' len forrásból" rendezte. Köztudomásúlag foglalkozik üzleti kijárásokkal, még hadseregszállitással is. Bűnvádi eljárás is volt ellen'e, de . a kormány ut ysitésára 3 Sziguranca közbelépett és visszavonatta a feljelentést*