Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-04 [1401]
Magyarországról. A Berl. Bőrsen-Ztg. /3-411/ utwzásl ro-. vatáüan megemlíti, hogy Magyarország szép.fővárosának, Budapestnek meglátogatására toboroz. 15 vonatkozásban a közlemény egy utazási íródénak p\lt ismerteti a három napi látogatás szá&ára. Külpolitika-. Gerland tanár a Berl. Borson-Ztg. /Z-409^ ktílpoliti kai heti szemléjében a távol keleti helyzet kiélesedésére utal, amelynek folytán komolyan kell számolni egy japán-amerikai összeütközés lehetőségével. Feltehető, hogy Anglia es Hollandia semlegesek maradnak, Ausztrália ellenben igen súlyos megterhelési teherpróDára lenne Kitéve. Oroszország és Kina kétségtelenül azonnal Amerika oldalára állanak, gzáltal Japán kénytelen lenne kezdettől fogva két oldal felé harcolni, Amerikának pedig óriási erőforrásai lehetővé tennék, hogy tetszése szerint elhúzza a háborút. Tehát Japán szempontjából sem olyan egyszerű a helyzet, mint amilyennek némelyek képzelik. Ha egyáltalán fegyveres konfliktusra kerül a sor Japánnal, akkor ez a konfliktus ösyzkcnn ; tussá válna és nem maradna lokalizált konfliktus. Hogy Oroszország osztja ezt a felfest, az a legutóbbi időben követett szerződési poii tik fiáitól következik.. Franciaország persze nemcsak hatvéctet