Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-27 [1401]

amely öt állam a természet rendje folytán egymáshoz van kapciolia. A kisantant tanácsa számol azzal a Közép- és Keleteurópát mindinkább fenyegető veszély­lyel, amely Németországnak csökönyös terjeszkedési vágya kelet fe^ié fenyegeti. Ez az állandó veszély, és a kisantantnak Jranclaotszaggal való szolidari­tása parancsolja, hogy állandóan munkálkodjék a béke megerősítésén, a békeszerződések keretében és az összes egyenjogú nemzetek szuverenitásának a tiszteletbentartása mellett. A kisantant előtt az a feladat is áll, hogy eloszlassa azokat a félre­értéseket, amelyek közte és Olaszország közt zavart okoztak. Az utóbbi hónapokban Olaszország és a kis­antant államok közti viszpnyban érezhető javulás következett be. A Balkánon is érdekes fejlemények­kel áll szemben a sinaiai konferencia, Bulgária javított a Jugoszláviával való viszonyán, Boris király legutóbbi párisi és londoni látogatása uj helyzetet teremtett , amely együtt halad a 3zófia és Róma közti szívélyes viszonnyal. Csehszlovákiá­nak, Romániának és Jugoszláviának rendre és béké­. re van szüksége, hogy a békeszerződések által megha­tározott határain belül nemzeti életének fejlesz­tésén dolgozhassák és földrajzi helyzetüknél i£ogv& nem.'bizhatják a véletlenre határaiknak biztonságát. A Temps 26 a kisantant konferenciáról szóló jelentése kapcsán közli, hogy Károly király Benes és Jeftics külügyminisztereket magasabb kitünteté­sekben részesítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom