Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-23 [1401]

nagymennyiségű itatokat" foglaltak le. A letartoz­tatott szerkesztők kihallgatása szombaton reggel történik. A Bohemia péntek reggeli számát, amely közvetlenül a házkutatások előtt jelent meg, el­kobozták, mert közölte azt az interjút, amelyet Papén helyettes kancellár csütörtökön a budapesti sajtő képviselőinek adott. A Pe3t,i_Hirla£ és a Magyarság közlése sze­rint a Bohemiát és a Strybn féle lapok egész so­rát, köztük a Poledny Liste, Prazsky^Listet és a Narodni Ligát is betiltották három hónapra. A kisantant sinaiai konferenciájának elő­estéjén a függetlenség a lap elején egy belgrá­di keltezésű cikket közöl, amely összefoglalja Prága, Belgrád és Bukarest súlyos gazdasági éj politikai ellentéteit, A cikk rámutat,- hogy a há­rom állam egyike sem füz sok reményt ehhez a kon­ferenciához. Benes, Titulescu és Jeftics L inkább csak a külső látszat jnegővásáéft mennek Sinaiába, Romániában és Jugoszláviában Benes cseh hegemó­niát biztositő gazdasági unió-terve fslháborodást keltett, A román lapok rámutatnak, hogy Románia külkereskedelmi mérlege minden országgal szemben aktív, csakis Csehországgal szemben 4 milliárd és 478 millióval passziv. Románia külkereskedel­mi mérlege éppen az ellenséges M agyarországgal szemben a legaktívabb, sbben a reláción 5milli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom