Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-21 [1401]
külügyminiszter lett, hosszú ideig töltötte be -a berlini magyar követi állást, és nagyon közelről Ismeri azokat, akik magukhoz ragadták Németországban a hatalmat. Valószínű, hogy a Hitler-kormány megelégedéssel látta Kányát a magyar külügyek élén és a személyéhez bizonyos reményeket is fűzött. Budapesten azonban az olasz befolyás erősebb mint a német és a magyar irányadó körök jónak látták gazdasági szempontból Paris felé is tájékozódni, miután a dunamenti Európa gazdasági újjászervezése elsősorban magyar érdek. Ez utóbbi körülmény ; erősen nyugtalanltja a német diplomáciát, amely ausztriai balsikere után Budapestre vetette a szemét Az összes lapok bejelentik a_Sínalában megtartandó kisantant konferenciát,de az erre vonatkozó bukaresti jelentés még nem veszi biztosra, hogy Benesnek módjában lesz-e szeptember 25-én Slnaiában megjelenni. A konferencia a legutóbbi prágai konferencia óta lefolyt politikai eseményeket fogja vizsgálni, és pedig a négyes paktumot, a szovjettel kötött megnemtámadási szerződéseket és foglalkozni fog a világgazdasági konferencia öászeomlásával, aminek folytán a középeurópai államok gazdasági újjászervezésének kérdése megoldatlan maradt. Jugoszlávia és Bulgária uralkodóinak belgrádi találkozásáról a párisi lapok szintén