Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-20 [1401]

curent .üiaineefcisöt s külügyminiszter személyé­hez közelálló Universul 19 csupán a belpolltlk vonatkozású részleteit hansulyözzák, ellenben külpolitikai vonatkozásait egyszerűen elhaliga: jék. Teljes egészében csak az Erdélyi Hirlap 6 ­Temesvári Hirlap 19 közlik a nyilatkozatot * El­sősorban megemlítendő belőle, hogy TltulesoU" nyilatkozata éles olaszellenes kirohanást tar­talmaz. A következőket mondotta: *Amilyen-meg­elégedést vált ki belőlem az orosz szerződés ténye, ugyanolyan erősen kell bírálnom Olaszor­szág; külpolitikáját, mely elsősorban a reklá­mot tartja szemelött". Hangsúlyozta Titulescu, hogy nem látogat el Rómába, mert ugymoftd: "nea akarja a dobostorta szerepét játszani, amit Üg; .„11 érteni, hogy az egyik tortaréteg Dollfuss I másik Gömbös, a harmadik meg nem tudni ktcse da"| ő tehát nem óhajt ilyen réteg lenni 1 *, már azért sem kivan ellátogatni Rómába, m zt nem hajlandó kitenni magát annak, hogy a meg­érkezésekor az állomásom csak holmi polgári: s turhelyettes, vagy alpolgármester várja. Me^c folté Xitulescu azt a hírt is, mintha Bene>< &~ tdgatna el Rómába, speeiáiisan magyar von** : zásban kijelentette lltuleac*, hogy nem tete##* nek neki Gömbös és Kánya nagy garral bejelen­„—««»».»»»..-ir , w tett és végrehajtott utazásai sem, valaminty hogy a magyar sajtó elferdíti a valőaégot e legutóbbi események kapcsán, mert pl. a Pestéi r .„„— ,ii — „_^_

Next

/
Oldalképek
Tartalom