Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-16 [1400]

A békalékenységnek egy másik jele ként a TagblT 7Í3/"a Papén aíkanceííárhoz közei­6116 Germaaianak egy cikkére utal, amelyben ag­godalmát fejezi ki a német-osztrák fejlemények felett éa hangsúlyozza, hogy Németország minden­kor kész kinyújtani testvéri kezét, ha tudja, hogy "azt nem utasítják vissza. A nyugati hatalmaknak Némctorszaggal szemben követett politikájáról a nagynémet W.N.N. /Í3*/ "beríírTl "fucíósi16 ja""meg"ál 1 ap 11 jí a, hogy mérv­adó francia, de angol körökben is két Különböző • irány uralkodik a német politikát illetőleg: Az agyi.* a* erályea uemarsok, a másik Ü üartózJéodas puiiiiKajat pártul ja, amely megkbnhyitené, hogy alkalomadtán eg^ nagyvonalú akciót indítsanak Németország ellen. Az utóbbi irányt követi a berlini francia nagykővet. Parisban régóta lesik az alkslmat, hogy Németországra egy külpolitikai csapást térhessenek és abban reménykednek, • ez az alkalom a szeptemberi genfi gyUlekezetnej fog kínálkozni. A párisi militarista körök már régóta kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy & versaillesi szerződés alapján vizsgálati eljárás indítsanak Németország ellen. Ennek megnyerték angol kollégáikat is. A Presse /12/ a londoni Économist­oak egy nyl Iván a loreign Office által inspirált cikket" Ismertet i7" &"ieíyben a liatiima * berlini de-

Next

/
Oldalképek
Tartalom