Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-12 [1400]
napok fejleményeiből azonban főleg Olaszország körül kí. blamirtan. Mussolini fáradozása, hogy tompítsa, a nagyhatalmak eljárását Németországgal szemben, siralmas kudarccal végződött. Most már nem. marad más hátra, mint a Népszövetség elé állítani a barna békebontokat. Az egész civilizált vligának egységes frontba kell tömörülni ellenük. A nagynéniét W.N.N./IO/ következetesen tartózkodik az események kommentálásától és ma is csak a Bel és külföldi sajtóvélemények regisztrálására szorítkozik. A Stefáni jelentést vezető helyen és feltűnő nyomásban közli cimirásában jelezve, hogy "Olaszország ellenezte a berlini demarst" Tartózkodnak a kommentároktól a Piess» és a Tagbl. /IC/ is, melyek a stefáni jelentésbej ujabb momentumot látnak a helyzet enyhülésére* A &uerilla hercot lezártnak és a múlthoz tartó, zó epizódnak tekintik. A Hablcht-féle rádióbeszédet teljesen ignorálják. A Tagb 1_.__e_gy_J^ejlv_e_ző__ij3_sj^rjick_i_jeJLen-; •ys,"LA S-Jl^2öl^ amely szerint az itteni német konzul több bajorországi közeg kíséretében megjelent a kufsteini kerületi parancsnokságnál és megígérte, hegy mindetn elfog követni a múltkori halálosvégü határlncídens tisztái'á 5 J '.ra A hatóságok elrendelték azt is, hogy ahatárhoz