Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-08 [1400]

már előre a sajtóval közölték, A francia sajtó jelen­téseivel szemben megállapítható, hogy a hatalmak nem tudtak az ügyben megegyezni. Jellemző, hogy az olasz kormány képviselője hétfőn nem csatlakozott a nagyha­talmak lépéséhez s itt csupán a francia kormány akció­járól van szó, mely időben egybeesett az angol kormány lépésével, AZ egész akció valódi célja az, hogy az osztrák kormány tekintélyét a külvilág és Ausztria lakossága előtt erősbbltsék. A négyes szerződés nem nyújt módot arra, hogy a szerződés egyik tagjának egy ötödik hatalommal szemben levő ügyeit szóvátehessek. A négyes szerződés a világ megbékélésére szolgál és minden esetet a négyhatalom egymás között barátságos formában kell, hogy elintézzen. A négyes szerződést nem azért kötötték, hogy azzal panaszt emelhessenek a szerződés aláiróinak valamelyike ellen. Rómából hivatalosan jelentik, hogy az egyik külföldi hírszolgálat hire, amely szerint Olaszország Franciaországgal és Angliával egyetemben lépést tett volna Berlinben az osztrák területnek német repülőgé­pékkel való átrepülése miatt, teljesen alaptalan. Olaszország ilyen lépést egyáltalában nem tett. Berlini Conti-távirat szerint Berlinben az egész akciót az angol és francia kormányoknak adott elutasító válasszal lezártnak tekintik. A £emps vezércikkében azt irja, hogy ha Né­metország nem értené meg a mostan: ünnepélyes figyel­meztetést és tovább folytatná Ausztriával szemben^er

Next

/
Oldalképek
Tartalom